Te minden percnek kihörpinted zamatát,
Én pusztítom azt ami örök, hogy növesszem virágát.

Te örömkedvét kéred mindenkinek,
Én megértem fájdalmát a földkerekségnek.

Te megállsz minden jóból kóstolni,
Én jobbra vágyok, és nem tudok megállni.

Te nevetsz ott, hol nevetni mind összegyûlnek,
Én éjfél után búcsúztatom könnyeimet.

Te megállsz vágyaidból álmot kovácsolni,
Én tagadom vágyaim, hogy tudjak még harcolni.

Te õrzöd amit adnak, és kínálatból élsz,
Én szórom amim van, mert sorsom felemészt.

Te elköltözöl oda, hol boldogság nem jut,
Én megjátszom a boldogságot, mert nekem ennyi jut.

(…hát nézd miként maradunk
egy nem egyezõ szépség…
Te: öröm kedv örök forrása
Én: …szerelmünknek árnyalása.
Mi: költemények szavak nélkül…
Ketten: melódia kotta nélkül.)

Te …felséges lángolás.
Én …csendes kioltás.


ismeretlen költõ után román nyelvbõl fordította
Isabela-Adela Rózsás
Budapest, 1996 augusztus 1.