agonia magyar v3 |
Agónia - Művészeti Műhelyek | Szabályo | Mission | Lépj kapcsolatba velün | Regisztrál | ||||
Cikk Közösségek Pályazat Esszé Multimédia Személyese Vers Sajt? Próza _QUOTE Forgatókönyv Speciáli | ||||||
|
||||||
agonia Ajánlott Alkotáso
■ Rozsdás szárnyakkal
Romanian Spell-Checker Lépj kapcsolatba velün |
- - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 2012-03-09 | | Könyvtárba beírt P. Tóth Irén
Õ halt meg akit nagyon szerettem
igaz hogy sosem vallottam meg neki. Akkor csak a barátja voltam. Egy másik férfival élt három gyereke hites apjával. Mindössze huszonkétéves s a három gyerek mint a szegénység sápadt virágai. Egyik még az anyja tején nevelõdött esténként a nagyanyjuk mosdatta le õket a zománcát vesztett zebracsíkos lavórban. Igen õk a szegénység sápadt virágai voltak a szomszéd gyárfalak árnyékában. Sok volt a sírás a kenyértelenség szomorúsága. De jól birták a zûrös nappalokat hosszú éjszakákat minthacsak kínpadra születtek volna homlokukon a mártírium jegyével. Ott csetlettem-botlottam közöttük aztán én lettem egyetlen férfi a házban a másik mintha füstté vált volna többé sose láttuk. 1910 kemény télidõ sovány ígéretek és egy ajtó amit nem tudtam becsukni. Az asszony hozománya három gyerek három szánalomraméltó virágszál és én már éreztem vállaim meghajolnak a gondok súlya alatt. Fiatal költõ mindent súlyosabbnak éreztem mindent sötétebbnek láttam a valóságnál s csak testem élt köztük. Nem holmi öttusa bajnoké volt ez a test hanem az enyém egy fiatal költõ teste amit gyakorta cserben hagyott a lélek. Nem ezen a tájon volt igazi otthonom más hegyek szerpentinjein más vizek sodrában más csillagok alatt más végletek közt éltem szinte láthatatlanul. Nem törõdtem a bírák szigorával sem az adóhivatallal orvosok nagyképével vénasszonyok siralmaival. Az a pénz nélküli úr voltam aki önmaga húsával táplálkozik. Rögeszmém volt a végtelen felmérése és meg tudtam elégedni a semmivel. Hasonló voltam azokhoz a hívõkhöz akik a mennyek kapuin zörgetnek feledve rongyaikat és sebeiket. Nem ittam alkoholt és a megrögzött iszákosokhoz hasonlítottam behunyt szemmel bolyongtam anélkül, hogy letértem volna egy egyenes útról. Már tudtam horgonyaimat a tenger mélyére vetettem íme hát a sajkát amit álmaim fénypontjaiból készítettem semmi baj nem érheti mert én magam vagyok a tenger felette az ég rajta az ezüstporral behintett tejút is én vagyok. Féltem a haláltól s nagyobb biztonságban éltem minden halandónál oldalamon már az asszonnyal aki elhagyta értem három gyerekét. Nálunk senki sem lehet boldogabb mondtam õszintén és meghitten s mégis ha megcsókoltuk egymást a bûnösök szomorúsága összeszorította torkunkat. De ez már nem változtathatott a mérleg játékán. Azt mondtam az enyém vagy és õ is azt mondta az enyém vagy. Boldogan szavalta verseimet gesztusok és szenvelgõ grimaszok nélkül úgy ahogyan megszülettek a mélyben ahogyan a napvilágban kiteljesedtek és én láttam õt a színpadon Maeterlinck Szent Antal csodájában. Ó Isten Isten hogyan múlik felettünk az idõ milyen elszabadultan forognak sorsunk olajozatlan kerekei. A színpadon a nézõk szemének kereszttüzében õ volt a szegény együgyü szolgáló mocskos zsákrongyával éppen a padlót mosta fel mikor megjelent elõtte Szent Antal fehér liliomszállal a kezében ezüst glóriájában apró villanykörték égtek s az együgyû szolgáló nyitott szájjal bámult rá összekulcsolt kezekkel arcán a hervadó szüzesség pírjával mint aki hisz a csodában és mélyen megalázkodik elõtte. Láttam õt és nagyon szerettem és ekkor született egy versem az éjszaka drapériái közt anyámat idéztem meg "aki ott sirdogált a nagy teknõk elõtt s a nehéz gõzökben néha megjelentek az angyalok. Fügét datolyát és cseresnyét hoztak tiszta ingecskéjükben és kövér kezecskéjükkel elsimították a mosónõ szemébõl a hajakat." Anyám és feleségem egyazon alagúton át indultak a hajnal kapuja felé én lámpással a kezemben haladtam elõttük miközben könnyeztek a szemeim s egy szebb jövõrõl énekeltem. Azt hittem jó szóval gyengéd simítással meg tudom váltani a világot. Mértéktelen étvággyal verseket faltam és verseket szültem anyai fájdalommal. Látomásaim szövevényei közt az apokalipszis lovait hajszoltam keresztben átúsztam az idõ folyását elvesztem a térben aztán megint a feleségem karján találtam meg magam. Hallottuk a három gyerek távoli sírását s csak mentünk mentünk keserû ízekkel a szánkban vérünk forróságától gyötörten. Éreztem valamikor én is síró az anyja után kiáltozó gyerek voltam s íme most egyedül kell magasba emelnem a gyûlölet és a szeretet zászlaját. Nem voltak megbocsájthatatlan bûneim. De tudtam mindazért amit tettem és nem tettem a saját tüzemben kell elégnem. Aludj aludj én csöppségem dúdolta anyám a bölcsõm felett. A mécses vérzõ lángja megvilágította a falakat amiken fekete árnyak imbolyogtak nyitvatartották a szemem és bekúsztak a szívembe. Menekülni szerettem volna s a permetezõ korom elzárt elõlem minden utat. Ilyen volt gyerekkorom s most három elhagyott gyerek sírt utánunk. És mi csak mentünk mentünk. Háborúkkal és forradalmakkal találkoztunk úgy sejtettük egy kiengesztelhetetlen szörnyeteg él valahol a sárga ködök megett és tüskefogaival fekete holdas körmeivel gyötör bennünket folyvást. Megkínzottak és meggyalázottak lettünk mint Dosztojevszkij regényalakjai. Feleségem volt az én áldozatra kész Szonjám aki elkísért pokoljárásomban remélvén hogy egyszer kisüt felettünk a nap s az emberek leveszik elõttünk kalapjukat. Nagy a világ mégsem tudtunk nyomtalanul elveszni benne. Leróttuk tegnapi adósságainkat ma újabb kölcsönökért esdekeltünk s mint az ökrök húztuk minden haszon nélküli igánkat a síkság forró homokján vagy eltévedtünk egy erdõben féltünk a mély csendtõl a láthatatlan nyüzsgéstõl a kígyósziszegéstõl. Fogadalmaink hínárjába gabalyodtunk de ismét kitörtünk folytattuk azt amit nem akartunk folytatni és mi mást tehetnénk megöleljük egymást a jobb remények szédületében. Egy beigért tragédia szálait szõjük vakon és jó képet vágunk hozzá. Hány éjszakát virrasztottunk át egymás elõtt is szégyenkezõn hányszor fordítottuk el tekintetünket az utcák járókelõirõl. Valami féreg rághatta szivünket vagy talán a láthatatlan angyal ûzött bennünket láthatatlan kardjával nagy sötétségeken át az irreális térben. És hányszor ültünk összefont kezekkel akár a siralomházban. Sóhajokat küldtünk a táj felé ahol a hajnal születik meg harangok és gyárkürtõk lármájával. Mérhetetlen volt bennünk az élet vágya és a halál tudata. Anyám ha sejtette volna mi lesz belõlem így könyörgök szakíts le elapadt melledrõl dobj a kút fenekére. Nem egyszer gondoltam apámra is akitõl úgy szakadtam el ahogyan a férges gyümölcs elszakad fájától. Mea culpa ó mea culpa. Játszom testetlen játékszereimmel mint aki a nagy katedrális helyreállításán dolgozik. De már tudom saját árnyékomat kergetem fürkészem a semmi mélységét elundorodom ha saját képmásomat látom a folyó tükrében. Milyen kegyetlenül egyedül lennék ha az asszony nem menetelne oldalamon. Végtelen hála és dicséret a szerelméért. Olyan volt õ mint a jótétemény maga mint egy virágos kert illata mint az a valótlan kéz amely olykor olykor mély álomba merített mint az az ajándék amit nem kértem soha és boldoggá tett ha megérkezett. Mindenét megkívántam és mindenét nekem adta. Aztán elindult a hosszú magányos útra. Ki tudja hol járhat most átokverte tájakon bolyong tán vagy éppen a Paradicsomkert kapujában áll bebocsájtásra várakozón vagy a legmagasabb hegy csúcsán ül és kedves szoprán hangján énekel vagy talán igazánból már nincs sehol elvesztette súlyát átlátszóvá vált mint a levegõ s csak a szörnyû kis ballada õrzi emlékét. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . "Enyém volt õ s engemet mint rózsát viselt kebelén s maga is egy rózsa volt szegény. Ki érti meg súlyos bánatát virágot szedett a réten egy nyárvégi nap alkonyán aztán sírt és megölte magát." Karácsony éjszakája van. Szólnak a harangok. |
Inde
|
||||||||
Az irodalom, kultúra és vers háza. Írj és élvezd a cikkeket, esszéket, prózát, klasszihus verseket és versenyeket | |||||||||
Az oldalakon megjelent bármely anyag közlése engedélyünk nélkül, tilos.
Copyright 1999-2003. Agonia.Ne
E-mail | Publikálási és bizalmassági politik