agonia magyar v3 |
Agónia - Művészeti Műhelyek | Szabályo | Mission | Lépj kapcsolatba velün | Regisztrál | ||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() | |||||
Cikk Közösségek Pályazat Esszé Multimédia Személyese Vers Sajt? Próza _QUOTE Forgatókönyv Speciáli | ||||||
![]() |
|
|||||
![]() |
agonia ![]()
■ Rozsdás szárnyakkal ![]()
Romanian Spell-Checker ![]() Lépj kapcsolatba velün |
- - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 2005-05-27 | [Ezt a szöveget a következ. nyelven kell olvasni english] | Könyvtárba beírt Monica Manolachi
This poem is concerned with language on a very plain level.
Look at it talking to you. You look out a window Or pretend to fidget. You have it but you don’t have it. You miss it, it misses you. You miss each other. The poem is sad because it wants to be yours, and cannot. What’s a plain level? It is that and other things, Bringing a system of them into play. Play? Well, actually, yes, but I consider play to be A deeper outside thing, a dreamed role-pattern, As in the division of grace these long August days Without proof. Open-ended. And before you know It gets lost in the stream and chatter of typewriters. It has been played once more. I think you exist only To tease me into doing it, on your level, and then you aren’t there Or have adopted a different attitude. And the poem Has set me softly down beside you. The poem is you.
|
||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|||
![]() | |||||||||
![]() |
Az irodalom, kultúra és vers háza. Írj és élvezd a cikkeket, esszéket, prózát, klasszihus verseket és versenyeket | ![]() | |||||||
![]() |
Az oldalakon megjelent bármely anyag közlése engedélyünk nélkül, tilos.
Copyright 1999-2003. Agonia.Ne
E-mail | Publikálási és bizalmassági politik